|
There are no translations available.
BULLÁS JÓZSEF festőművész
Született Zalaegerszegen, 1958. december 24-én.
Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, 1981 – 1984 között.
Fontos egyéni kiállításai:
1987: Knoll Galéria, Bécs
1990: Stúdió Galéria, Budapest
1994: Vigadó Galéria, Budapest, Francia Intézet, Budapest
1999: Ernst Múzeum, Budapest
2002: Vadnay Galéria, Budapest
Fontos csoportkiállítások:
1986: Eklektika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1986: XVIII. Sao Paolo-i biennálé, Sao Paolo, Brazilia
1997: Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest
2003: Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
2003: Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Bullás József egyszerű dolgokat fest: régebben képzeletbeli építmények vázára hajazó vonalrendszereket alkotott, azután komputergrafikákat, s velük párhuzamosan ritmikus mustrákkal, szalagokkal, sávokkal, hullámvonalakkal kezdte beborítani képei felületét. Ma itt tart. Hihetetlenül precízen dolgozik, a véletlennek, az úgynevezett „kéznyomnak” immár nincsen komoly, hírvivő szerepe a festészetében. Eljutott ahhoz a gépi pontosságú felületalakításhoz, mely, úgy tetszik, áttét nélkül rakja a vászonra a tudatában jó előre megformált szín- és formaritmusokat.
Munkáit egymás mellé rakva fölöttébb izgalmas utat követhet végig a figyelmes szemlélő. Pályájának kezdetén Bullás József mesterei – Dienes Gábor és Kokas Ignác – jó tanítványának bizonyult. Jónak, mert képeiben nyoma sem volt a mestereket utánzó tanítványi igyekezetnek: szuverén festői problémákat vetett fel és oldott meg – térben kibontott és újraépített szerkezetei a maga leleményei voltak. De tanítvány is volt – abban az értelemben, hogy hitt az átadott örökségben, maga is a kéznyom melegségével és egyszeriségével rakta föl a festéket vásznaira.
Később változott a képfelületről vallott felfogása. Egyrészt elvetett minden asszociációt, ügyelt arra, hogy egy nézőnek se juthasson eszébe valami más, már látott tárgy, vagy forma, miközben az ő képét nézi, ne gondolhasson semmi másra, csak fogadja be – illetve előbb: fogadja el – az általa diktált szín- és motívum-csoportokat.
A kézi munka esetlegességei azonban még hosszú ideig ott rezegtek Bullás képein, sőt máig sem vesztek el teljesen, a felülethez közel hajolva kisilabizálható a festéket fölhordó szerszám futása. De az idő előrehaladásával Bullás József képeinek felületén mind kevesebb lett a lazaság és a megengedés. Mára pedig eltűnt: egy apró pigment se kószálhat el a helyéről, hűvösen pontos minden, még a legmelegebb színek csík- és szalaghalmazai is kimért eleganciát sugallnak. Rendjük azonban nem mértanias, sőt, ellenkezőleg, igen szuverén. Bullás uralja a kép felületet, nem rendeli magát alá semmi szabálynak, hanem maga alkotja meg a műből kisugárzó rendet.
(in Mihály, BORSOS - György, HORVÁTH, Expositio I.- Művészek, Művek, Műtermek, Vincze, Budapest, 2008.)© Borsos Mihály, Horváth György, Vincze Kiadó
|